Jancsi és juliska mán veszettül sokat bolyongott az erdőben. Rájok jött már a szarás is, meg nem tartott ki sokáig az a mókus amit megnyúzatlanul kellett megenniük, mert apjuk még bicskát sem adott nekik hogy megölhessék magukat. Így hát csak mentek széthullva tovább, amikor is egyszer csak egy tisztásra értek, amin egy házikó állott. Óvatosan megközelítették az objektumot, és ekkor látták meg hogy ez egy mézeskalács ház! El is ámultak ám, egyszerre kiáltották hogy: Aztakurvaélet! Merthogy a ház kerítése marcipánból vala, a teteje csokival leöntött hódfark cserépből, a fala pedig tiborcsokolágé panelekből gondosan összeillesztve ropival, és vakolva pudingporral. Nem is bírtak tovább magukkal, és el is kezdték veszettül rágcsálni a kerítést. Az orbitális csámcsogásra és böfögésre valaki megmoccant a házikóban. Egyszer csak kitárult az ajtó, és egy vénséges vén szatyor botorkált ki rajta.