Egyházmegyei vendégség

exorcistpriest.jpgKumár Lehel püspök meglátogatta városunk érseki palotáját – közkedvelt nevén a “jászolt” – ahol gyermeklánccal köszöntötték, majd közös imát mondtak el az Internet bukásáért és a feudális állapotok visszatéréséért. A püspök aggodalmát fejezte ki a pórnép között egyre szélesebb körben jelenlevő írás és olvasástudók száma miatt. Előadásában arról számolt be, hogy jelenleg minden idejét és erejét a betűtészta felhasználása elleni harc köti le.

A Harry Potter könyvek lángjain főtt ebéd elköltése után a helyi ministránsfiúkból álló “Engedjétek hozzám” színészkör “Káin, Ádám és Éva, avagy a Föld benépesítése” címmel Bibliai témájú játékot mutatott be, amit egy református megtérítését célzó ördögűzés követett. Habár a gonosz purgálása nem végződött teljes sikerrel – mivel az alany csak unitárius lett – a közönség mégis hangos tapssal értékelte a rituálét végrehajtó Bálint atyát.

A találkozó végén a felek elégedetten búcsúztak el abban a tudatban, hogy ismét egy lépéssel közelebb kerültek Isten katolikus egyházra hagyott örökségéhez, a Végső Hatalomhoz.

Müller Péter és az amazonok

Elmesélem ím egy nem is olyan régi élményemet, remélem tanulságos lesz. Ha meg nem akkor meg tökmindegy!

Naszóval nemrégiben voltam egy Müller Péter előadói esten, jobban mondva beszélgetésen. Először feldobta a témát, jól elmondta a véleményét, és a rendezvény második felében lehetett kérdezi.

A téma a szeretet volt de ő pontosan az anyai és az apai szeretetről beszélt. Röviden azt mondta, hogy a férfiak irányítják a világot, és a nők akik megfékeznek minket férfiakat, miellőtt mindent a pusztulásba viszünk. Azt mondta, hogy a férfi ideákban él, és hogy sosem tud a seggén maradni. A férfiak teremtik meg a háborúkat, a romboló eszméket, és mi vagyunk azok, akik nem tudnak sosem megelégedni azzal ami van. Mindig jobbat akarunk, ezáltal minden felgyorsul, és az igazi értékek eltűnnek. A nő az aki vissza tudja ezt fogni, és ő az aki a családot egyben tartja, aki meg tudja menteni a világot. Példaképpen az ember tragédiáját említette, ahol Ádám mindig többet akar és a végén, Éva állítja meg, hogy kusslegyen gyerekünk lesz gyík! Megmondja neki hogy minden úgy van jól ahogy van, apjuk maradj a seggeden.

Kotyok

kutyuka.JPG Ezúton szeretném megköszönni az internet megalkotóinak, hogy általuk megismerhetem az emberi agy torzulatainak megannyi formáját! Példának okádék itten van a kutyadressz. Ilyenkor hol vannak az állatvédők kérem? Pincsipulcsit kötnek? Höhö ez vicces volt höhö.

Na mindegy a bölcsészlányoknak biztos tetszik, miközben azt várják tőlünk hogy nőjünk fel. Tisztelet a kivételnek!

Egyébként ha a felnőtté válás alapja az hogy megkomolyodunk, és nem hiszünk Luke Skywalkerben, akkor elárulom nekik hogy MICIMACKÓ SEM LÉTEZIK!

Visszatérve a kutyacuccokhoz, egyszerűbb lenne ha simán csak lelőnék őket!

Na elég legyen!

Sosevoltmégennyiredúrva

rofike1.jpgKedves Gyerekek!A bácsi azért ölte le a disznót hogy ti tudjatok hűs nyári estéken szalonnát sütni az osztálytársaitokkal a tűz melegénél. ez elkősegíti a szociális viselkedésmódok kialakulását, empatikus készségeket fejleszt, és mondanom sem kell hogy egészen bizonyos hogy egy két vicces történet is elhangzik majd amit sosem felejtetek el!