megálló vonat
Most egy mesét olvashattok, amit egy kislánynak írtam, mert nem jött álom a szemére.
- A kismozdony szerette a munkáját
A mese arról a mozdonyról fog szólni, ami az utolsó vonaté volt. A vonat este 11kor hagyta el az állomást.
A kis mozdonynak annyira unalmas volt engedelmeskednie az energiamegmaradás törvényeinek, mint a mozdonyvezetőnek úgy tennie, mint aki vezeti. Hiszen valójában nem is vezette, de az embereknek szükségük volt arra a képzetre, hogy nem egy lélektelen gépre bízzák magukat. Egyszóval: szükségük volt egy kézre, hogy azt gondolhassák, jó kezekben vannak.
Már jó fél év is eltelt, mióta utoljára lefestették, lemosni is igen ritkán mosták le, ezért nagyon piszkosnak érezte már magát. Nem volt különösebb jelentősége, csak szimplán bántotta az önérzetét, hogy ő végzi el a munka oroszlánrészét, és mégis rá fordítják a legkevesebb figyelmet. Persze szerette a munkáját, de ez az igazságtalanság gyakran bántotta. Egyhangúan döcögött az éjszakában, miközben halkan zakatolt. Mezőkön ment keresztül és falvakon, megállt egy pár városban egészen addig, mégnem útja egy kis tanya mellett haladt el. A masiniszta – mivel szokása szerint beállította ébresztőóráját – éppen aludt a következő állomásig. Az eseménytelen utat azonban hirtelen a mozdony lámpáiba szegeződő szempár szakította félbe. A kismozdony ismerte ezt a tekintetet. Nem az a fajta volt, aki csak véletlenül kóborolt a síneken, hogy hazataláljon a szomszéd faluba. Ez a szempár okkal volt ott. Meredten bámulta a fényszórókat az éjszakában, egészen a csattanásig, amit hallatott. A masiniszta erre felébredt, és lett is nagy riadalom. A kis vonat meg órákig állt, mire a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet és összeszedték a holttest darabjait. Másnap a mozdony nem ment sehova, a kocsiszínbe vontatták ahol szépen lemosták róla a vért és lefestették. A kismozdony régen érezte magát ennyire komfortosan. Csak futólag gondolt arra, hogy most megint legalább fél évnek el kell telnie, hogy hasonló gondoskodásban részesítsék.
Ittavége?!
mindannyian salejtbunkó púdergecik vagyunk!
Szerkesztőségileg szartunk rátok, mivel éppen mulattunk, ebbe meg nem fér bele a szórakoztatásotok is. Ami jelenleg foglalkoztat az az, hogy vajon ha jobbra fordul az idő és kimegyünk a greenpeace iroda elé, majd én leöntöm magam olajjal, CsM meg kifekszik, akkor vajon megmentenek-e (CsM esetében ezt úgy tudom elképzelni, hogy rongyokkal nedvesen tartják, majd valahogy visszatuszkolják az óceánba).
(Ha Mukka jól viselkedik, talán lemosdatják, és nem begyújtják!)
Most pedig elindulunk a szépművészeti múzeumba!
(a történelem meghamisítja önmagát, a címet egy prominens médiabubus adta, aki korrumpálódhatna, ezért kitöröltük innen a nevét. nyehehe! ha bármi mással kapcsolatban nemtetszéseteket fejeznétek ki a pozorral kapcsolatban és van annyi pénzetek, hogy vegyetek nekünk egy sört, akkor hajrá. Pálinkáért nevet is változtatunk, vagy kekszet egyensúlyozunk az orrunkon!!!)
AzÉletÍrta | bonazene | BüntetőTudományiKar | Filmes | Képesség | Napi tanítás | Szociopátia | Világfájdalom
XanaxosDelfin
Kedves közönség!
Az év végi depresszió az önmarcangolásra legkitűnőbb időszaka az évnek. A karácsonyfaégőkön vörösen tükröződő gyertyalángot bámulva lehet a legjobban eltűnődni a mulandóságon, vagy megkérdőjelezni az elért dolgokat.
Ehhez készítettünk nektek egy kis hangulati aláfestést. Végtelenített lejátszásra állítva elalvás előtt reggelre garantáltan más színben fogtok tetszelegni magatoknak a tükör előtt.
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!
